És íme, itt van az oldal. A Túrós laska...
Zenei blogommal, a Music Is For Rich People-el párhuzamosan fog majd működni ez az oldal, melyben nagyapám régi-régi novelláit és verseit fogom közzétenni digitális formában.
Elöljáróban néhány szót szeretnék ejteni magáról a szerzőről:
Nagyapám élettörténetéről sajnos én sem tudok sokat. Kovács Lajos néven látta meg a napvilágot 1925-ben, tősgyökeres kunhegyesiként és egy születési rendellenesség eredményeként egyik kezén 6 ujjal. Ifjúkorában, mint a korabeli fiatalok ő is beállt napszámosnak, volt juhász és kondáslegény is. A második világháború az ő életét is gyökeresen megváltoztatta, a harcok ideje alatt vasutas volt a környéken, és az utánpótlás biztosítása volt a feladata. Leszerelvén megismerkedett nagyanyámmal és végre kicsit annak is hódolhatott, ami mindig érdekelte: a muzsikának és az irodalomnak. Miközben sorra jöttek a gyerekek (György, Mihály, édesanyám Erzsébet Enikő, majd végül Mária) nagyapám lassacskán igen elismert citeraművész lett a környéken, aki amellett, hogy játszik és énekel, még jó minőségű citerákat is készít. (Nekünk, unokáinak is készített egyet-egyet személyre szabottan.)
Novelláit és verseit egy ősrégi írógépen írta, az eredeti példányok pedig halála után rám ruházódtak.
Nagyszüleim öreg korukra elhagyták Kunhegyest és átköltöztek Tomajmonostorára, ahol nagyanyám jelenleg is él.
Nagyapám 2006 őszén hosszú-hosszú betegeskedés után hunyt el.
És hogy miért épp Túrós laska a blog neve? Sokáig tűnödtem azon, mi is legyen az oldal neve. Valami frappánsat és figyelemfelkeltőt akartam. Aztán adta magát az ötlet, hogy papám egyik novellájának címe legyen az. Így hát köszöntök mindenkit a Túrós laskán :)
Egy házvásárlás 96 napja
7 éve
1 megjegyzés:
Örülök, hogy elindult! Az elsőt már el is olvastam. Követni fogom, amíg megy.
Megjegyzés küldése