Két ismeretlen népművész

"Az egyik Erdős Pali volt, vékonyka kis semmi ember volt. A gazda legények mégis versengtek érte, melyikük fogadja meg cselédnek. Pedig nem nagyon bírta se a kaszát, se a zsákot.
De volt egy, amit mindenkinél jobban tudott. Gyönyörűen tudott citerázni. Ő aztán valóságos művész volt. Téli estéken ő volt Kunhegyesen a tanyákon a zenész.
Minden este volt hol itt, hol ott citera bál. Mindenhová Palit hívták.
De sokat elnéztem a játékát, boszorkányos ügyességgel jártak az újjai a húrokon. Reggelig el tudtam volna álmatlanul, étlen szomjan hallgatni.
Ha élne, megmutatná a televízióban a nézőknek hogy is kell játszani. Nem csak tapogatni, mint a mostani népművészeknek nevezett kontárok. Úgy be tudta hangolni a citerát fülhallás után, hogy azt azóta se tudja utánna csinálni senki.
Aglegény volt, nem nősült meg soha. Egyetlen szerelme a zene, a nóta, a citera volt. Korán elhunyt, magával vitte tehetségét a sírba. A nővére máig is őrzi a maga készítette citeráját, amelyet már senki úgy nem szólaltat meg, mint Ő.


A másik Jós Sanyi volt. Szabó Sándor volt a neve, de mindenki csak így ismerte, Jós Sanyi, mivel az anyja jós asszony volt, innen ragadt rá a jós név.
Ő éppen ellenkezője volt Erdős Palinak, hatalmas szál ember volt.
Az apja katonatiszt volt, szerelem gyerek. Talán el is vette volna a Sanyi édesanyját, de elesett az első világháborúban.
Korán cselédnek adták. A gazda fia egyidős volt vele. Annak vettek egy fuvolát, de a vége az lett, hogy Jós Sanyi tanult meg játszani rajta.
Egy esztendei bérét adta érte, így tudta kifizetni. Talán még sokan emlékeznek rá, hogy esténként milyen gyönyörűen szólt a fuvola a Váciné-féle kocsmában, ahol ha volt miből, köcsöggel itta a bort.
A kezében hol sírt, hol nevetett a hangszer. Akárhová ment, mindig a zsebében hordta. Utoljára a Bánhalmi kocsmában játszott rajta. A sok köcsög bor megártott neki, ezért zárórakor elaludt a kocsma előtt. Hajnalban ébredt fel, de még kábult volt a sok bortól. Elindult, de az ellenkező irányba, Kenderes felé.
A szociális otthonnál vette észre, hogy nem jó irányba megy. Vissza akart fordulni, és elébe fordult egy éppen arra haladó autóbusznak, amely halálra gázolta.
Senki nem siratta meg, nem volt hozzá tartozója. A községi tanács temettette el.
A kosárháti temetőben két sír domborodik, egymás szomszédságában. Két elfelejtett népművész, már senki nem emlékszik rájuk.
Nem sír már a citera, nem szólal meg többet a mélabús fuvola."

Kovács Lajos
Kunhegyes, Bajcsy Zs. u. 2.